Kicsit gyorsabban jön az új bejegyzés mint gondoltam... Nem így terveztem, de túl sok minden történt ahoz tegnap, hogy ez bennem maradjon... Ki kell írnom, mert... Na mindegy...

Mikor nagy erőfeszítések árán leteszem valaki elé a kulcsot, ami a körülöttem lévő falhoz tartozó ajtót nyitja, rájövök, hogy megint hülyeséget csináltam... Sajnos nekem az már nem megy olyan könnyen. Idő kell, hogy ezt megtegyem, de nem tudom ezek után, hogy lesz e még ilyen... Nem tudom, hogy mégegyszer megmutatom e az utat bárkinek is. Elegem van már nagyon abból, hogy mindig vagy rosszul állok neki, vagy nincs a másiknak türelme ahoz, hogy megvárja... Fáj... Rettenetetsen! De úgy tűnik innentől tényleg el kell hogy dobjam azt a bizonyos kulcsot... Lehet az a legjobb, ha én se tudom merre van, nehogy megint eszembe jusson, hogy bárkinek is odaadjam... :(

Pár hónapja lezártam valamit, azt hittem most végre tovább léphetek, mert láttam valakiben a lehetőséget, hogy igen. Ő képes lesz várni. Neki van türelme... De úgy tűnik megint túl naív voltam. Egy hülye kis naív p*csa. Igazán rájöhetnék már ennyi idős fejjel, hogy ezt nagyon nem szabadna hagynom. Mert sose kellek annak, aki nekem kell... Hogy is mondtam pár napja? Innentől mindenki minusz 10-ről indul a minusz 10 és plusz 10 közötti skálán. Ő volt az utolsó ember, aki 0-ról indult... Többet nem lesznek kivételek... :(

Senki... Munkahelyet azt hiszem tudom már merre fogok keresni... Egyenlőre jelen város, aztán eltűnök ebből az országból. Túl sok minden történt mostanában. Nem tett túl jót ez a szüleimnél eltöltött kb 1 hét sem... Bár lehet mégis... Biztos ennek kellett történnie. Kellett egy újabb pofára esés, kellett egy újabb nagy veszekedés itthon, hogy rájöjjek ez tényleg nem az én világom. Tudtam ezt eddig is, de meginogtam. Azt hittem, tényleg lehet, hogy másoknak van igaza, és nyugisabb hely, környezet kell nekem. Hogy tényleg fel kell adnom az álmaim... De NEM! Soha többet nem! Nem léphetek vissza! Nem engedhetem meg, hogy újra átvegye fölöttem a régi énem az uralmat. Az az énem ami ide juttatott. Az amikor mindenki érdeke az enyém előtt volt. Amikor képes voltam pl csak azért költözni, hogy másnak könnyebb legyen (18 évesen Pécs)... Úgy tűnik nagyon nem szabad szem elől tévesztenem saját magam... :( Ha valaki be akar szállni az életembe, szívesen látom... de hogy még egyszer én szálljak be, én változtassak, én változzak és én engedjek csak, az NEM! Ha bizonyít, akkor esetleg... :( Fáj, hogy ezt kell írnom, de nem bírom... Fel kell adni magamból azt a "másikért bármire képes vagyok azelőtt, hogy ő bizonyított volna" hülyeségemet. Végleg ki kell írtanom! Vagy egy dobozba tennem, és a falam kulcsával együtt jó messzire dobni...

Nem engedhetem meg, hogy megint olyan miatt sírjak, aki nem is akar igazán...

Felveszem megint a "kell mosolyt", mert ugye "sokkal nehzebb szomorúnak lenni, ha mosolyogsz"... Felveszem az álarcot... Ha valaki ezek után látni akarja a valódi énem, annak a minusz 10-ről a plusz 10-ig fel kell jutnia... Nem lesz olyan, hogy kicsit belesünk az álarc mögé... Ha valaki igazán velem akar lenni, ha valaki igazán engem akar, az kivárja... Ez nem feltétlenül tart sokáig... Lehet valaki ezt 1-2 hét alatt képes lesz elérni, lehet más csak 1-2 hónap alatt...

Addig amíg nem találok valaki "ilyet" addig meg élem tovább a kis életem, és senki sem látja majd, ha valami fáj... Max a 4 fal... Ahol majd néha biztosan úgy fogok zokogni, mint egy kisgyerek... Mint tegnap éjjel is... De a fal hallgat, nem beszél... :(

"Ha volt is bűn, mit elkövettem,már régen leróttam az árát. Nem kell több férfi, aki átver,nem kell több gyötrelem, sóhaj, ábránd.
Igenek a nemek, tudjuk jól, hogy mi a bajod, tested-lelked remeg, akkor is ha nem akarod.
Ó,nem.
Éj sötét a verem, mégis benne terem meg a boldogság.

Ó, mondd, hogy nem szerelem, e hő vágy... Azt hittem nem fog már a bűbáj, nem szeret többé e szív mást. Az eszem figyelmeztet állj meg, a vége mindig csak sírás-rívás!
Jobb, ha észreveszed, elcsavarta rég a fejed. Hazudik az eszed, szíved tudja, hol a helyed.
Ó nem!
Lelked újra éled, valld be, hogy az élet bizony, megint szép!
Ó,ne hidd! Ez nem szerelem, ó nem-nem!
Mi baj? Na, mondd mi a gond? Mi a vész?
Nem kell nekem szerelem! Nem és kész!
Nem kell nagy show! Csak egy szó az egész.

Ez mind, nem más, csak egy ábránd. Csak füst, nem láng, ködös ábránd.
Na mondd hát már szerelem az egy szó!
Óóóóó,csak ábránd vár..."