Jelenleg egykezes géplést viszek véghez, hisz csütörtökön megtörtént életem első munkahelyi balesete. Megint káosz volt, ennek eredménye képpen siettem fel a lépcsőn. Megbotlottam és elestem. Most plusszban vagyok egy csodás fehér kesztyűvel, viszont minuszba 3 gyürüvel, amit úgy vágtak le az ujjamról a kórházban. Őszintén, eszembe se jutott az esés után, hogy feldagadhat a kezem, meg hogy ennek lesz még valami következménye. Hát lett. :)

Péntek este, merthogy hirtelen "milyen sok szabadidőm lett" elmentünk csocsózni. Vagyis én a lelki támasz és szurkoló voltam, többiek játszottak. :) Szombaton este pedig egyik haver zenélt és oda mentünk.

Egyre jobban szeretem a belvárost, azt hiszem. Nem kellett túl sokat mennem, de mégis 2, igen jó estém volt. :)

Vasárnap egy hirtelen felindulásból elkövetett hazautazást vittem véghez és rájöttem többek között arra, hogy a kutyák nem felejtenek. Hiába ijesztgetnek sokan, hogy el fognak felejteni a kiskutyáim, mert ritkán látnak. De ilyenkor mindig megmutatják nekem, hogy ugyanúgy örülnek nekem, mint amikor minden nap láttak. Talán még jobban is. Hiányoznak... de tudom, hogy jó hlyen vannak. Inkább messze tőlem, mint bezárva egy lakásba sokszor 14-15 órákra... Így hogy több mint egy éve újra nem otthon vagyok, azt hiszem már tudom értékelni azokat napokat, amiket otthon töltök. Na persze csak módjával szabad, hisz nem valami szilárd az hangulat, ha én otthon vagyok. Sajnos én nem tudom levegőnek nézni az emberi butaságot. Nem tudok nem foglalkozni vele. Emberek vagyunk, és azt hiszem egy alap tisztelet mindenkinek jár. Ez minimálisan a köszönésben kellene, hogy megmutatkozzon, de nem... Egyeseknek ez túl nagy erőfeszítés lenne... na mindegy... talán majd karácsonykor... én még hiszek a csodákban, bár lehet már nem kellene...

A döntésekről filóztam a hétvégén. Tehát "az inkább essek pofára mert megpróbáltam, minthogy nyavajogjak azért mert mi lett volna, ha..." elméletem mellett próbáltam újabb és újabb érveket felsorakoztatni. Azt hiszem sikerült... látsd Fb-jegyzet... :)

Tegnap visszaértem, és kijött elém a buszhoz... tudom meglepő, de tényleg... Talán hatott a múltkori beszélgetés... :)

Most itt ülök a gépnél, és próbálom rávenni magam arra, hogy ha már sikerült ez a kényszerpihenő, legalább legyenek elintézve a dolgaim, amik kb 2-3 hónapja csak tolódnak.

"Bármikor, ha nagyon fontos döntés előtt állunk, a legjobb a megérzéseinkre és az indulatainkra hallgatni, mert az észérvek általában megpróbálnak eltántorítani minket az álmainktól, mondván, hogy még nem jött el az idő. Az ésszerűség fél a vereségtől, az ösztönösség viszont élvezi az életet és a kihívásait". -Paulo Coelho

"A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra." -Paulo Coelho