Na igen... Még mindig várok. Persze nem minden téren. Meló pörög, sajnos kicsit túlságosan is. Bizonyos okok miatt bevállaltam plusz munkákat is, de ezt inkább nem részletezném. De legalább meglesz az eredménye... ha igaz. :) 

Egyéb téren meg? Azt hiszem lassan a lelki oldalon is beérik a "kivárni stratégiám". Egyre több a "csak úgy" telefonhívás, a hülyéskedés, a "nem jössz el velem elintézni ezt-azt", stb. Majd kiderül. :)

Hogy ezeken kívül mi történik velem? Csak a szokásos... nem hagyom sokat pihenni kis 2 kerekűm, hisz melóba is azzal járok majd. :) Főzök, illetve azt hiszem kávé-mániás lettem... :) 

Más... Rájöttem, hogy miért is nem szeretem az "átlag embert"... Mert belenyugszik a "szürkébe", az "épp hogy jó"-ba, és mégis úgy érzi, hogy mindig mindent jobban tud mindenkinél. Nem szeretem, ha valaki meg akarja magyarázni, hogy amit érzek, vagy magammal kapcsolatban gondolok, az "hülyeség". Ha csak azért, mert merek álmodni, hinni, és tenni is ezekért, már idióta hülyének vagyok titulálva... Főleg ha ez a valaki olyan, aki folyton csak nyavajog, hogy ez meg az de jó lenne... de tenni érte... minek is. Csak a másikat piszkálni, mert mer "nagy lépést tenni"? ("Egy optimista láthatja a fényt ott is, ahol nincs, de miért kell a pesszimistának mindig odafutnia, hogy eloltsa?"
  René Descarte-na ilyen emberekre nincs szükségem...) Mi abban a jó? Miért élvezik ezt egyesek? Nem értem... De hogy őszinte legyek annyira nem is érdekel. Az ilyen embereket elüldözöm magamtól, ha szép szóval nem megy, akkor bunkón. Inkább legyek bunkó, mint valaki olyan, aki csak azért változik, mert fél... Fél ellent mondani, vagy épp tenni az álmaiért. Érezni, gondolni, hinni, tudni, tenni... Csak az lehet a miénk,amit igazán akarunk... És én igenis akarom...!!! :) ENNYI! :)

"Játék volt az élet, amelyben nyertem, de tudtam, hogy bármikor veszíthetek is. Ismertem a kockázatokat, benne volt a pakliban, számoltam vele és felkészültem rá. Nyugodtan mondhattam tósztot a kudarcaimra is, hiszen tudtam, legközelebb valószínűleg a sikert köszönthetem."
Da Chen

"Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni."
Dale Carnegie