Mosolyvilág...néha könnyekkel és gondokkal

Az élet furcsa fintora, hogy miután megírtam a múltkori postot, valaki felbukkant az életemben... Valaki nagyon régről... Pont miután eldöntöttem, hogy nem kell nekem senki, hisz így is jól érezhetem magam. És erre kemény bizonyítékaim is voltak :) Hisz olyan emberek vesznek körül, akik tényleg mellettem vannak...

Nem tudom mi lesz ebből, de nagyon várom a folytatást... Bár mondjuk életemben először nem is érdekel... csak az, hogy itt legyen végre mellettem. Sokan ezt nehezen tudják elhinni, azok közül akik ténylge ismernek, hisz ez eddig valóban nem volt jellemző rám... Most nem tudom mi történt... Lehet, hogy végre megbékéltem önmagammal? Látom a realitást és a tényleg jó dolgokat a saját életemben? Lehet ez kellett ahhoz, hogy valaki teljesen más személyiség betoppanjon az életembe? Ez alig 3 óra... De most ez így végtelennek tűnik. Mintha életem leghosszabb 3 órája várna rám. Legalábbis most nagyon így érzem. Bár ha belegondolok, hogy tegnap ilyenkor még ezt az időt is milyen távolinak láttam... :) Most meg már itt van... Mindjárt elindul ide hozzám... Most csak addig nézegetek a jövőbe amíg ide nem ér. Mert amint itt lesz, csak a jelen... Nem akarom, hogy eszembe jusson akár csak egy percre is, hogy haza kell mennie majd. Ha mégis eszembe jut mit teszek? Belegondolok majd abba, hogy nem sokáig... :)

Már vagy 1000-szer elképzeltem a találkozást... Az utóbbi 2 hét beszélgetései megtették a magukét... Egy olyan világba repítettek, amiről azt hittem már rég kiölték belőlem... Pedig nem! Újra úgy érzem magam, mint egy kis tizenéves kis p*csa... Vigyorgok folyamatosan, meg nem lehet velem beszélgetni. Sokan nem értik, hogy miért. Persze, hisz nem beszéltem Róla szinte senkinek sem. Most a héten "törtem meg" és végre meséltem róla 4 embernek többet-kevesebbet. Hogy miért nem beszélek róla? Passz... Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha eljön az ideje, úgyis mindenki megtudja, hogy ki ő... Hisz régről nagyon sok közös ismerősünk van... Sokaknak,ha nem mindenkinek le fog esni az álla, ha ebből tényleg lesz valami, és megtudják... De mindegy is... :)

3 órácska és itt lesz velem... Megölel, és hozzá bújhatok... :) Ha esetleg eltűnnék a térképről erre a pár napra, előre is bocsánat mindenkitől... :P

...mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk,az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül...

Kezdem az elején... Ami a legfontosabb, vele végleg vége! Nem volt könnyű, sőt... de túl vagyok rajta... És igen, boldog vagyok így... :) Van gépem/netem, úgyhogy mostantól azt hiszem normális blogra is képes leszek... :)

"Én most férfit, párt, társat keresek, nem pedig pasit!" Ez a kijelentésem igen nagy port kavart az utóbbi időben. Elsősorban a "hímnemű" egyedek körében. Jött a kérdés ugye, hogy mégis mi a különbség a kettő között? Igenis van. Nem is kicsi.
Kezdjük a "pasi"-val. A pasi kihasználja, hülyére veszi, megalázza a nőt. Előszeretettel azt a nőt, aki szereti, és mindenre képes volna érte. Az ilyen gyerekesen viselkedik függetlenül attól, hogy hány éves. Lehet akár 30-35 éves is, nem számít. Igen, itt ismét nem lényeges a kor.
A "férfi" ezzel szemben figyel. Figyel és nem fél attól, hogy szeressék illetve, hogy szeretetet adjon. Ki meri mutatni amit érez. Bátor... Hogy mit is jelent ez? Ahogy mondani szoktam. Nem az a bátorság, ha nem félsz, hanem ha félsz, de mégis megteszed... Ha félsz is attól, hogy pofára ejtenek, mégis bevállalod. Felvállalod az esetleges fájdalmat, mert jobban félsz attól, hogy elszalasztasz valakit/valamit, mint attól, hogy megint csalódnod kell. A "férfi" ilyen.
Emellett úgy gondolom, hogy a "férfi"-nek nem az számít, hogy nála akár 5-10 évvel fiatalabb emberek ugráljanak körülötte, és ezáltal igazolják, hogy ő "micsoda nagy ember". A hetenkénti több buli, az "élj a mának" gondolkodás, a "nem akarok felnőni", és hasonlók... Legalább 99,9%-ban fel kell, hogy nőljünk. Az a maradék 0,1% kell. Kell, hogy tudjunk örülni az apró dolgoknak. Kell, hogy benne tudjunk lenni spontán dolgokban. Kell, hogy értékelni tudjuk mindazt, amit kapunk az élettől...
Ezek után azt hiszem érthető volt ez a kijelentésem... Ahoz, hogy találjak egy ilyen embert, le kellene lassítanom... Ebben csak az az egy dolog akadályoz, hogy túlságosan tudom mit akarok... Látom elsőre mikor van az, hogy megvan a másikban amire nekem szükségem van... bár lehet, hogy ott van a baj, hogy én a kiegyensúlyozott embereket keresem, akik mellett én is megnyugodhatok... csak hát pont ezekenek én túl sok vagyok. Túl sok az, amit adni szeretnék/tudnék... ez a 22-es csapdája...

Most írnom kellene... Azt hiszem életemben először nem tudom megfogalmazni a bennem kavargó érzéseket... Hogy miért? Nem tudom... azért megpróbálom...

Kezdődik ott, hogy az utóbbi napokben minden rendben volt, azt leszámítva, hogy csak hétfőtől mehetek dolgozni. Vele is minden oké volt. Aranyos volt, meg odafigyelt. Aztán tegnap kisebb sokkot keptam. Megtudtam 2 dolgot a mostani hétvégi terveivel kapcsolatban, ami bár kicsit sz*rul esett, nem szóltam semmit. Mert ugye menjen csak. Tényleg nem zavar. Csak hát ahogy megtudtam. Na mindegy. Ezek után ma fél 7 felé csörög a telefonom, egyik közös haver (T), hogy ott leszek-e/vagyok-e vele, merthogy megbeszélték, hogy 7 körül tali és mennek bulizni. Erről sem tudtam, úgyhogy mondtam T-nak, h szóljon neki, hogy hívjon föl és kérjen meg ő arra, amire akar. Felhív (félig ittas állapotban) és elhadarta, hogy engedjem be 7kor T-kat hozzá, aztán ő meg érkezik. Mondtam neki, hogy akkor ezek szerint engem nem vett bele a ma estébe. Erre, hogy ha akarok menjek velük, ha nem, nem. Összeszedtem magam, átmentem. Haverék kb fél órája lementek, mivel ő nem ért haza. Felhívták és azt mondta, hogy majd buliba találkoznak. T mondta, hogy menjek velük, de mivel én nem kaptam választ az sms-emre, úgy döntöttem nem megyek sehova. Velük legalábbis. Így is eléggé nagy hülyét csináltam már magamból miatta az utóbbi hónapokban.

Nemrég hívott A (akkor ismertem meg, még nyár elején, mikor ő kidobott és hát nagyon egy hullámhosszra kerültünk akkor A-val,és egyebek). Holnap nem forgatnak, úgyhogy most már úton van errefelé. Rég nem láttam A-t, rég beszélgettünk. Hallotta a hangomon, hogy valami nem oké, úgyhogy nemsokára találkozok vele. Legalább van valaki, aki végighallgat, és van annyira közel, hogy át tudjon ölelni... Ő egy olyan emberke, akinél az első beszélgetésünk után úgy éreztem, hogy 1000 éve ismerjük egymást. Nagyon nem egy családi és egyéb közegből jöttünk, nagyon távol volt a múltunk egymástól, mégis vannak annyira egyforma pontok az életünkben,személyiségünkben, ami nagyon jó alap a mi barátságunknak.

Most szivem szerint jól leinnám magam, lehet meg is beszélem A-val... de csak ha tényleg nem melózik holnap...

Döntenem kellene végre. Eldönteni, hogy mit is akarok az életemtől. Vagyis tudom én, de ugye a döntés még nem egyenlő a cselekvéssel. Meg kellene tennem végre azt a lépést, amit már hónapokkal ezelőtt eldöntöttem. Ki kellene lépnem ebből az "akármiből" amiben most vagyok és végre olyan emberek felé venni minden téren az irányt, akik nem visszahúznak, hanem lökdösnek előre... Mert nagyon vele akarok lenni, és 99%ban úgy érzem, hogy ő is velem. Kimutatja. Jobban, mint eddig bármikor. Csak mikor beüt a krach, és jön az a bizonyos 1%, akkor vége mindennek. Ilyenkor mindent ledönt 1 másodperc alatt, amit előtte felépített. Nem érzem magam biztonságban. Pedig ez az, amire nekem igazán nagy szükségem van... Az állandóra, és arra, hogy ne attól kelljen folyton rettegnem, hogy mikor kattan be és borít fel mindent...

Most hívott ő... Merre vagyunk... Mondom én még itt... dehát azt beszéltük, hogy lent találkozunk...nem? Mondom nem... te hadartad, hogy mit akarsz, meg hogy te vacsorázol és tegyük le. De hát ő azt hitte. Mindegy... Azt mondta, hogy kb egy órát lent lesz és jön. Mondtam neki, hogy én találkozok A-val. Semmi "normális reakció", csak egy "jó". Mondom akkor szia. Szerintem eleget ivott... Ahogy hallottam a hangján. Ilyenkor ilyen... Mindegy... azt hiszem ma este már tényleg nem akarok ezen agyalni. Ki akarok kapcsolni végre... :(

"Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a kerítésen? A válasz: három. A tanulság: attól, hogy elhatározol valamit, még nem teszed meg." - Robert Toru Kiyosaki

"Ha valami többet árt, mint használ, válj meg tőle." -Isamu Fukui

Jelenleg egykezes géplést viszek véghez, hisz csütörtökön megtörtént életem első munkahelyi balesete. Megint káosz volt, ennek eredménye képpen siettem fel a lépcsőn. Megbotlottam és elestem. Most plusszban vagyok egy csodás fehér kesztyűvel, viszont minuszba 3 gyürüvel, amit úgy vágtak le az ujjamról a kórházban. Őszintén, eszembe se jutott az esés után, hogy feldagadhat a kezem, meg hogy ennek lesz még valami következménye. Hát lett. :)

Péntek este, merthogy hirtelen "milyen sok szabadidőm lett" elmentünk csocsózni. Vagyis én a lelki támasz és szurkoló voltam, többiek játszottak. :) Szombaton este pedig egyik haver zenélt és oda mentünk.

Egyre jobban szeretem a belvárost, azt hiszem. Nem kellett túl sokat mennem, de mégis 2, igen jó estém volt. :)

Vasárnap egy hirtelen felindulásból elkövetett hazautazást vittem véghez és rájöttem többek között arra, hogy a kutyák nem felejtenek. Hiába ijesztgetnek sokan, hogy el fognak felejteni a kiskutyáim, mert ritkán látnak. De ilyenkor mindig megmutatják nekem, hogy ugyanúgy örülnek nekem, mint amikor minden nap láttak. Talán még jobban is. Hiányoznak... de tudom, hogy jó hlyen vannak. Inkább messze tőlem, mint bezárva egy lakásba sokszor 14-15 órákra... Így hogy több mint egy éve újra nem otthon vagyok, azt hiszem már tudom értékelni azokat napokat, amiket otthon töltök. Na persze csak módjával szabad, hisz nem valami szilárd az hangulat, ha én otthon vagyok. Sajnos én nem tudom levegőnek nézni az emberi butaságot. Nem tudok nem foglalkozni vele. Emberek vagyunk, és azt hiszem egy alap tisztelet mindenkinek jár. Ez minimálisan a köszönésben kellene, hogy megmutatkozzon, de nem... Egyeseknek ez túl nagy erőfeszítés lenne... na mindegy... talán majd karácsonykor... én még hiszek a csodákban, bár lehet már nem kellene...

A döntésekről filóztam a hétvégén. Tehát "az inkább essek pofára mert megpróbáltam, minthogy nyavajogjak azért mert mi lett volna, ha..." elméletem mellett próbáltam újabb és újabb érveket felsorakoztatni. Azt hiszem sikerült... látsd Fb-jegyzet... :)

Tegnap visszaértem, és kijött elém a buszhoz... tudom meglepő, de tényleg... Talán hatott a múltkori beszélgetés... :)

Most itt ülök a gépnél, és próbálom rávenni magam arra, hogy ha már sikerült ez a kényszerpihenő, legalább legyenek elintézve a dolgaim, amik kb 2-3 hónapja csak tolódnak.

"Bármikor, ha nagyon fontos döntés előtt állunk, a legjobb a megérzéseinkre és az indulatainkra hallgatni, mert az észérvek általában megpróbálnak eltántorítani minket az álmainktól, mondván, hogy még nem jött el az idő. Az ésszerűség fél a vereségtől, az ösztönösség viszont élvezi az életet és a kihívásait". -Paulo Coelho

"A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra." -Paulo Coelho

Pénteken, 11 óra munka után átszáguldoztam a Keletibe... ott felraktam egyik kedves barátnőmet a vonatra, aki a párjához indult Zürichbe. Ezek után végre találkoztam (nyár eleje-közepe óta először) kedves gyerekkori barátnőmmel és az egyik barátnőjével... Aranyos a csaj :) ;) Elmentünk "vacsizni" a Burgerbe, persze közben folyton készültek a képek, hisz mindent dokumentálni kellett! :) Aztán fölmentünk hozzám és jött az őrült ötlet a további képek mikéntjéhez. Persze senkinek nem kellett 2szer mondani... az eredmény önmagáért beszél :D Majd egy kis útbaigazítás, és egy kiadós beszélgetés következett. Azután pedig egy reggel 6 órás kelés... és irány Ferihegy, ahol kedves barátnőm megcélozta Franciaországot. Szintén a párjához utazott. Checkolás után úgy gondoltuk, hogy iszunk egy kávét. Őszintén szólva ilyen drágán, ilyen rossz és ronda kávét még nem ittam, de mindegy. :) Ebből is tanultam. :D

Hazaértem és aludtam még egy kicsit. Aztán jött egy sms, aminek az volt a lényege, hogy készüljek az estére... :) Nem sokkal később jött egy újabb a részletekkel. Mondhatjuk, hogy igen állat este-éjszaka volt. Nevetéssel, tánccal, és egy egész komoly beszélgetéssel, aminek talán volt értelme, és végre felfogta a dolgokat a kedves érintett :)

Ezek után és egy hajnali fél 5-ös elalvás után reggel 8kor keltem. Legalábbis én ebben a hitben voltam egészen addig, amíg be nem értem dolgozni. Teljesen kiment a fejemből az óra átállítás. Úgyhogy sikeresen elvettem magamtól 1 óra alvást. :) Fél 3 körül el tudtam jönni melóból és miután hazaértem, szó szerint beestem az ágyba és sikerült estig aludnom. Aztán egy telefonhívás jóvoltából felkeltem és összeszedtem magam és elléptünk biliárdozni "csak egy órára". :D Jó kis "1 óra" volt. :)

Ezek után a mai nap? Csak alszok és alszok... kisebb-nagyobb megszakításokkal. Még mindig álmos és fáradt vagyok. Na mindegy.

Holnap újra meló és elég nagy változások lesznek bent. Legalábbis ez lett beígérve. Remélem tényleg... Nagyon ráfér már kedves munkahelyemre egy kemény kézzel irányító vezető, aki helyre teszi mindneki gondolkodását, és végre olyan helyet csinál, ahol mindenki szivesen dolgozik majd. Én bízok ebben az emberkében... :)

Idáig is eljutottam... Újra írok... :)

Meló... Végre megnyitottunk... Ezt is megértük. Október 1-e óta várunk mindenkit szeretettel... :) Azóta nagy a hajtás, és várjuk a "felmentő sereget". :)

Magánélet... Azt hiszem kezdem átértékelni a körülöttem lévő dolgokat, és az elvárásaimat. Eddig úgy gondoltam, hogy jobb, ha nem mondom el mi is az, amit valójában szeretnék egy kapcsolattól. Úgy voltam vele, biztos jobb, ha azt hiszi mindenki, hogy én ilyen "élj a mának" tipus vagyok. Rájöttem, hogy hülye voltam. Nem várhatom el, hogy valaki azt adja meg nekem amiről nem tud, mert én nem mondom ki. Ki kell mondanom, még ha ettől meg is ijed majd sok pasi. Legalább nem árulok majd zsákba macskát. Ki kell mondanom végre, hogy biztosra és biztonságra vágyok. Nem a "majd kiderül mi lesz" és a "jó ez nekem így is". Mindig ez ellen voltam, ez ellen küzdöttem minden téren. A belenyugvás és a "szürkeség" ellen. Most pár hónapja mégis ezt tettem. Hülye voltam. Tudom. Továbblépek. Mert muszáj! Kell, hogy valaki tényleg engem akarjon.

Hogy mit csinálok addig amíg nem kerül valaki ilyen a közelembe? Dolgozok, és élem az életem. Nem kergetem az álmaimat, csak teszek érte... :) Mert jó lesz nekem! :)

Más, egyéb... Azt hiyzem valamikor jó lenne kicsit hazamennem. Hiányzik kicsit a nyugi. De tényleg csak pár napra, hisz mint kiderült 4-5 nap után már sírva vágyok vissza az én kis városomba... Mert hisz tényleg ez az én világom. :) Lassan beáll talán melóban is a rendszer, ezek után újra megtehetem majd azokat a dolgokat, amiket az utóbbi időben hanyagolnom kellett. Ilyen pl az edzés, a tánc, a barátok-haverok. Lassan-lassan visszatérek majd a régi kerékvágásba, ami tényleg az én életem. Amikor tényleg mindent önmagamért teszek...

Na igen... Még mindig várok. Persze nem minden téren. Meló pörög, sajnos kicsit túlságosan is. Bizonyos okok miatt bevállaltam plusz munkákat is, de ezt inkább nem részletezném. De legalább meglesz az eredménye... ha igaz. :) 

Egyéb téren meg? Azt hiszem lassan a lelki oldalon is beérik a "kivárni stratégiám". Egyre több a "csak úgy" telefonhívás, a hülyéskedés, a "nem jössz el velem elintézni ezt-azt", stb. Majd kiderül. :)

Hogy ezeken kívül mi történik velem? Csak a szokásos... nem hagyom sokat pihenni kis 2 kerekűm, hisz melóba is azzal járok majd. :) Főzök, illetve azt hiszem kávé-mániás lettem... :) 

Más... Rájöttem, hogy miért is nem szeretem az "átlag embert"... Mert belenyugszik a "szürkébe", az "épp hogy jó"-ba, és mégis úgy érzi, hogy mindig mindent jobban tud mindenkinél. Nem szeretem, ha valaki meg akarja magyarázni, hogy amit érzek, vagy magammal kapcsolatban gondolok, az "hülyeség". Ha csak azért, mert merek álmodni, hinni, és tenni is ezekért, már idióta hülyének vagyok titulálva... Főleg ha ez a valaki olyan, aki folyton csak nyavajog, hogy ez meg az de jó lenne... de tenni érte... minek is. Csak a másikat piszkálni, mert mer "nagy lépést tenni"? ("Egy optimista láthatja a fényt ott is, ahol nincs, de miért kell a pesszimistának mindig odafutnia, hogy eloltsa?"
  René Descarte-na ilyen emberekre nincs szükségem...) Mi abban a jó? Miért élvezik ezt egyesek? Nem értem... De hogy őszinte legyek annyira nem is érdekel. Az ilyen embereket elüldözöm magamtól, ha szép szóval nem megy, akkor bunkón. Inkább legyek bunkó, mint valaki olyan, aki csak azért változik, mert fél... Fél ellent mondani, vagy épp tenni az álmaiért. Érezni, gondolni, hinni, tudni, tenni... Csak az lehet a miénk,amit igazán akarunk... És én igenis akarom...!!! :) ENNYI! :)

"Játék volt az élet, amelyben nyertem, de tudtam, hogy bármikor veszíthetek is. Ismertem a kockázatokat, benne volt a pakliban, számoltam vele és felkészültem rá. Nyugodtan mondhattam tósztot a kudarcaimra is, hiszen tudtam, legközelebb valószínűleg a sikert köszönthetem."
Da Chen

"Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele. Ha valaki túl fáradt ahhoz, hogy rád mosolyogjon, nézz rá derűsen, mert senkinek sincs nagyobb szüksége a mosolyra, mint annak, aki már nem tud mosolyogni."
Dale Carnegie
 

Végre gép elé kerültem. Nyugi van és írhatok... :)

Hogy mi törént velem az utóbbi hetekben? Elég sok minden. :) Volt egy nagyon pörgős hetem, kint voltam Forma 1-en dolgozni. Bár szétment a hátam, de imádtam. :) Nagyon sok ember, sok új ismerős, és a 1 új "barát"... :) 

Összejött egy olyan fix meló, amiről korábban álmodni se mertem. Ha tényleg olyan lesz, mint amilyennek indul, akkor azt hiszem megfogtam "az isten lábát"... de mind a 2-! :D Jó fizu, jó beosztás, szuper főnökök és munkatársak... :) 23-tól végre indul. Nagyon be vagyok már sózva... :D

Azon kívül sok-sok tekeréssel, sétával, telnek a kis napjaim, meg hát mindig csinálok is valamit... Ahogy kedves, új "barátom" fogalmazott, "pörögsz mint a veszett nyúl"... :D Érdekes összefüggés, mármint a veszett, meg a nyúl, de biztos igaza van... :P Bár tény és való, hogy mindig kitalálok valamit, csak hogy ne kelljen otthon ülnöm. Felmászok a várba, a Citadellára, kimegyek a Margit-szigetre, lelkeket ápolok (néha az éjszaka közepén :D ), vagy épp intézgetem ügyes-bajos dolgaimat. Ha mégis a lakásban vagyok akkor is folyton csinálok valamit. Pl átrendezem a szobát, vagy ilyesmi... :) Néha egy kis buli, tali a csajokkal... :)

23-tól pedig indul a 2 hetes intanzív tréning új melóhoz. 24-25-én Ausztria, aztán itthon folyt. köv. :)

Most hazajöttem kicsit, kikutyázom magam, meg relax, aztán futás vissza a pörgésbe... Az az én világom, ott érzem jól magam. Azokkal az emberekkel, akik nekem fontosak, ill akiknek én is fontos vagyok. Akik tényleg velem akarnak lenni, minden hátsó szándék és érdek nélkül... Lehet, azt a pár embert, aki most messze van tőlem, beteszem a bőröndömbe és felviszem magammal... :D Felköltöztetem őket! (Igen Kicsilány, rólad van szó... :D ) Vélemény? ;P

A kis lelki világom most érdekes helyzetben van... Mert ugye néha ott van a boldogság, ahol a legkevésbé várnánk, vagy épp olyan helyzteben találjuk magunkat, amit régen elítéltünk... Jó lenne tudni, hogy ilyenkor az észre, vagy a szívre kellene-e hallgatnunk... Talán a legjobb ilyenkor várni... Kivárni... Még ha nehéz is... :)

Elgondolkodtató... Mi a jobb? Megadni mindenkinek az esélyt, hogy a közelünkbe férkőzhessen, még ha nekehezen is, vagy mindenkit végleg leírni?! Hát ha hülye vagyok, mert szigorítottam a "belépésen", hát jó... De nem írok le végleg mindenkit... Ennyit erről...

Más... Végre újra bringára ültem pár napja. Már nagyon hiányzott. Letekertem jópár kilómétert és végre újra éreztem azt a bizonyos "szabadságot"... Hiányzott! :)

Összejött egy nagyon állat plusz meló és remélem a fix is sikerül... :) A plusz meló kb egy hetes lesz. Sok időm nem lesz semmi másra, abban az egy hétben, de tuti élvezni fogom... Dörmögő autók, emberek, pörgés... Minden ami nekem kellhet... :)

Most néztem maileket. Kaptam egy üzenetet Fb-on... de "A honlap karbantartása miatt az Ön hozzáférése ideiglenesen nem érhető el. Néhány órán belül ismét elérhetővé válik. A kellemetlenségért elnézését kérjük." Hát menjenek a víz alá buboréknak... :@ Nagyon el akarom olvasni... :( :@ Menjenek a karbantartásukkal a fenébe... :(

Hogy ma mit csinálok? Talán nyakaba veszem a várostés tekerek megint "egy kicsit"... :D

Majd valamikor kicsit magasröptűbbet is fogok írni... most nem megy :)

Szép napokat mindenkinek! :)

Mert... "...minden második szavam angol. Bocs!" :D

Érdekes éjszakán vagyok túl... Egy végigbeszélgetős, mindent átrágós, sok nagyöleléses éjszakán... Egy baráttal... :)

Igen, pasi, és igen, barát... Ő Boy...nevezzük így... :) Aki évente egyszer hazatolja a kis fejét egy messzi országból és ilyenkor "kötelező program" vagyok neki. Sokmindent köszönhetek neki... Pl City-t is... Régről ismerem, ahogy tegnap számolgattuk,úgy kb 7-8 éve. De igazából csak pár éve vagyunk enniyre jóban. Mikor először hazajött, "az országból" találkoztunk... Valami gikszer volt a gépemmel azt hiszem és segített... :) Ő egy olyan emberke, aki bármit is tesz, nem hiszem hogy tudnék rá haragudni. Hogy miért? Mert ahogy tegnap, vagy lehet, hogy már ma hajnalban fogalmaztam, neki külön kis halmaza van a szívemben és a lelkemben és ő egyedül ott csücsül a közepén... :) Ritkán látjuk egymást, de mikor igen, akkor nagyon... :D Többet segít nekem ilyenkor, mint sokan egész évben... :)

Vicces, hogy pont ő ért meg mindig. Hisz oroszlán. És hát őszintén szólva én és az oroszlánok... :) Nem túl sok jó tapasztalatom volt eddig velük. Mármint a pasikkal. :) A három igazán mély nyomot hagyó pasi közül a kis életemben 2 az volt. :) Úgy látom tényleg nem mindegy, hogy valaki egy adott hónapon, csillagjegyen belül mikor születik pontosan. Mert ő pl teljesen más. Ugyanaz megvan benne, amit szerettem a "régiekben", de ami dühített vagy épp irritált bennük az nincs. Barát... :) De jó is ezt kimondani... :)

Egy fél mondat erejéig, kicsit más...Úgy tűnik teljesen meg kell szakítani egy kapcsolatot ahoz, hogy mindkét ember le tudjon nyugodni. Leglábbis a másik félnek erre szüksége van. Remélem vigyáz magára és majd egyszer újra tudunk normális hangon beszélni egymással... :)

Boy látja rajtam a változást, és örül neki... :) (Legalábbis ezt mondta :D ) Én meg örülök, hogy hisz abban, hogy minden távolság áthidalható, ha mindkét fél akarja. :) Ő egy igazi, kitartó pasi. Aki nem él a lehetőséggel, csak mert az épp "orrba vágja", hanem kitart valaki mellett, aki mellett úgy érzi érdemes. Akkor is ha az illető személy x ezer km-re van. :) Nekem is ilyen pasi kéne... *sigh* :)) Ő az, aki látta, hogy tényleg honnan indultam City előtt. Mint lelkileg, mint fizikailag. Remélem ő sosem változik meg, és mindig ilyen marad. Meg azt is remélem, hogy egyszer (talán nem is olyan sokára) szaván foghatom :) -valamint, hogy ha ezt elovassa, akkor büszke lesz magára, mert én is az vagyok... :P -

Tegnapelőtt beszéltem vele(!)... Hogy ő(!) ki, arról majd máskor... A lényeg maga a tény... :) Nem tudom mit akar... de szerintem ő maga se. Meg én se... :D Majd kiderül... :)

"Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart." - ilyen egy igazi barátság... :)

Általában egy alvás elég szokott lenni, hogy tisztán lássam a dolgokat... a tegnapi naphoz úgy tűnik 2 kellett. De az eredmény a lényeg. Nem igaz? :)

Vannak dolgok amiben a véleményem nem változott. Viszont ahogy kedves barátnőm javasolta, elolvastam a tegnapi irományomat párszor, valamint megspékeltem egy kiadós alvással. Így máris jobban vagyok. Azért úgy tűnik ebben is jó hatással volt rám a City... :) Egy hasonló helyzetben, nem tudom meddig kínlódtam volna régen... Nem azt mondom, hogy nem fáj... Mert igenis fáj... Viszont amit leírtam. Nem adhatom fel az álmaim, se önmagam!

Biztos léteznek a helyzetemre egyszerűbb megoldások, de ugye nem biztos, hogy az egyszerűbb jobb... Nem haragszom senkire, max magamra... De ugye ez már csak az én bajom...

Lesz majd valaki, aki úgy akar majd engem, mint ahogy én őt... Ha addig 100-an is buknak el a bizonyos plusz 10 felé vezető úton,az sem érdekel... Addig éldegélek úgy, ahogy szerintem jó. Munkára és egyéb megoldandó dolgokra koncentrálva. :)

Jó lenne valakihez odabújni este, hisz nagyon nem jó egyedül. De amíg idáig eljut valaki, addig ott van a nagy plüssmacim... :) Ott vannak a barátok, akikre bármikor számíthatok, akikért akár hajnali 1-kor is képes vagyok bringára ülni, és áttekerni a fél várost. Tudom, hogy ők is megtennék értem ugyanezt. Elmondhatom végre ma már, hogy vannak barátnőim. Sose voltam az a tipus, akinek annyi lány barátja lett volna. Viszont ez egyik, akit lassan 11 éve ismerek (igen, már annyi lesz ;) ), ma újra bizonyított, és az ő könyörtelen őszinteségével (amit úgy szeretek benne), kupán vágott és helyre tett... :) A másik, pedig közölte velem, hogy fontos vagyok neki, és bár most nem lehet fizikailag mellettem, de hó végén jön haza... Ennek nagyon örülök... :) A harmadik pedig lassan hisztizik, hogy mikor érek már vissza City-be... Megyek-megyek! :)

Illetve ma újabb bizonyítékát kaptam, hogy igenis van férfi és nő között barátság. Létezhet egy olyan tiszta kapcsolat, ami mindenféle érdektől mentes. Nincs irígység ami pl 2 azonos nemű ember barátságába beférkőzhet. Köszönöm annak  a valakinek, aki ezért felelős, hogy nekem több ilyen is megadott... :) Tudom, hogy sokan nem hisznek benne. De van! Tudom! :)

Van aki már nem lehet mellettem, hisz pár napja elmúlt 8 éve, hogy elment... De mág ma is hallom sokszor a hangját. Mikor mosolyogva lehülyézett, aztán átölelt, ha valami marhaságot csináltam. Azért, amit tett értem erősnek kell lennem... Sokmindent köszönhetek neki. A szívemben mindig ott lesz... :')

Kicsit gyorsabban jön az új bejegyzés mint gondoltam... Nem így terveztem, de túl sok minden történt ahoz tegnap, hogy ez bennem maradjon... Ki kell írnom, mert... Na mindegy...

Mikor nagy erőfeszítések árán leteszem valaki elé a kulcsot, ami a körülöttem lévő falhoz tartozó ajtót nyitja, rájövök, hogy megint hülyeséget csináltam... Sajnos nekem az már nem megy olyan könnyen. Idő kell, hogy ezt megtegyem, de nem tudom ezek után, hogy lesz e még ilyen... Nem tudom, hogy mégegyszer megmutatom e az utat bárkinek is. Elegem van már nagyon abból, hogy mindig vagy rosszul állok neki, vagy nincs a másiknak türelme ahoz, hogy megvárja... Fáj... Rettenetetsen! De úgy tűnik innentől tényleg el kell hogy dobjam azt a bizonyos kulcsot... Lehet az a legjobb, ha én se tudom merre van, nehogy megint eszembe jusson, hogy bárkinek is odaadjam... :(

Pár hónapja lezártam valamit, azt hittem most végre tovább léphetek, mert láttam valakiben a lehetőséget, hogy igen. Ő képes lesz várni. Neki van türelme... De úgy tűnik megint túl naív voltam. Egy hülye kis naív p*csa. Igazán rájöhetnék már ennyi idős fejjel, hogy ezt nagyon nem szabadna hagynom. Mert sose kellek annak, aki nekem kell... Hogy is mondtam pár napja? Innentől mindenki minusz 10-ről indul a minusz 10 és plusz 10 közötti skálán. Ő volt az utolsó ember, aki 0-ról indult... Többet nem lesznek kivételek... :(

Senki... Munkahelyet azt hiszem tudom már merre fogok keresni... Egyenlőre jelen város, aztán eltűnök ebből az országból. Túl sok minden történt mostanában. Nem tett túl jót ez a szüleimnél eltöltött kb 1 hét sem... Bár lehet mégis... Biztos ennek kellett történnie. Kellett egy újabb pofára esés, kellett egy újabb nagy veszekedés itthon, hogy rájöjjek ez tényleg nem az én világom. Tudtam ezt eddig is, de meginogtam. Azt hittem, tényleg lehet, hogy másoknak van igaza, és nyugisabb hely, környezet kell nekem. Hogy tényleg fel kell adnom az álmaim... De NEM! Soha többet nem! Nem léphetek vissza! Nem engedhetem meg, hogy újra átvegye fölöttem a régi énem az uralmat. Az az énem ami ide juttatott. Az amikor mindenki érdeke az enyém előtt volt. Amikor képes voltam pl csak azért költözni, hogy másnak könnyebb legyen (18 évesen Pécs)... Úgy tűnik nagyon nem szabad szem elől tévesztenem saját magam... :( Ha valaki be akar szállni az életembe, szívesen látom... de hogy még egyszer én szálljak be, én változtassak, én változzak és én engedjek csak, az NEM! Ha bizonyít, akkor esetleg... :( Fáj, hogy ezt kell írnom, de nem bírom... Fel kell adni magamból azt a "másikért bármire képes vagyok azelőtt, hogy ő bizonyított volna" hülyeségemet. Végleg ki kell írtanom! Vagy egy dobozba tennem, és a falam kulcsával együtt jó messzire dobni...

Nem engedhetem meg, hogy megint olyan miatt sírjak, aki nem is akar igazán...

Felveszem megint a "kell mosolyt", mert ugye "sokkal nehzebb szomorúnak lenni, ha mosolyogsz"... Felveszem az álarcot... Ha valaki ezek után látni akarja a valódi énem, annak a minusz 10-ről a plusz 10-ig fel kell jutnia... Nem lesz olyan, hogy kicsit belesünk az álarc mögé... Ha valaki igazán velem akar lenni, ha valaki igazán engem akar, az kivárja... Ez nem feltétlenül tart sokáig... Lehet valaki ezt 1-2 hét alatt képes lesz elérni, lehet más csak 1-2 hónap alatt...

Addig amíg nem találok valaki "ilyet" addig meg élem tovább a kis életem, és senki sem látja majd, ha valami fáj... Max a 4 fal... Ahol majd néha biztosan úgy fogok zokogni, mint egy kisgyerek... Mint tegnap éjjel is... De a fal hallgat, nem beszél... :(

"Ha volt is bűn, mit elkövettem,már régen leróttam az árát. Nem kell több férfi, aki átver,nem kell több gyötrelem, sóhaj, ábránd.
Igenek a nemek, tudjuk jól, hogy mi a bajod, tested-lelked remeg, akkor is ha nem akarod.
Ó,nem.
Éj sötét a verem, mégis benne terem meg a boldogság.

Ó, mondd, hogy nem szerelem, e hő vágy... Azt hittem nem fog már a bűbáj, nem szeret többé e szív mást. Az eszem figyelmeztet állj meg, a vége mindig csak sírás-rívás!
Jobb, ha észreveszed, elcsavarta rég a fejed. Hazudik az eszed, szíved tudja, hol a helyed.
Ó nem!
Lelked újra éled, valld be, hogy az élet bizony, megint szép!
Ó,ne hidd! Ez nem szerelem, ó nem-nem!
Mi baj? Na, mondd mi a gond? Mi a vész?
Nem kell nekem szerelem! Nem és kész!
Nem kell nagy show! Csak egy szó az egész.

Ez mind, nem más, csak egy ábránd. Csak füst, nem láng, ködös ábránd.
Na mondd hát már szerelem az egy szó!
Óóóóó,csak ábránd vár..."

A napokban megkérdezték tőlem, hogy nem volt e nehéz ennyiszer költözni... A válasz: De igen... De újra megtenném. Kanizsára 14 évesen, aztán Pécsre 18 évesen, Sopronba 20 évesen, aztán most Pest... Nem volt könnyű... de egyiket se bánom. Mindennek megvolt az oka és mindez kellett ahhoz h az legyek aki most vagyok... Minden okkal történik az életünkben. Nem is feltétlenül kell azokat az okokat keresni. Előbb-utóbb úgyis kiderülnek. Bármennyiszer képes lennék még költözni, még akkor is, ha már nagyon vágyom egy biztos pontra az életemben. Sose tudhatom, hogy hol találom meg azt amire annyira vágyok... Ha nem próbálom meg, soha nem tudom meg, hogy mi lett volna ha...
Mikor valami annyira nagyon hiányzik -sokszor saját magad előtt se mered bevallani, mert lényegében hülyének nézed magad is miatta-, akkor jössz csak rá hogy mennyire erős és szívós is vagy valójában. Ilyenkor az jut eszembe, hogy ha ezt kibírom, akkor minden mást is... és hogy ennél minden csak jobb lehet. Mert jobbnak kell lennie... Ha nincs munkád, egyedül vagy, egyszerűen nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy megzuhanj... Lehet sírni, de csak akkor, ha közben mosolyogsz. Én ezt az elvet vallom... Lehet,hogy amíg sírok, inkább zokogás és annyira keserves, hogy aki hallja megijed, de aztán pár perc után vége is. Mert: "Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz."
És amúgy is...várnak rám még szép dolgok... Kell, hogy oka legyen az életemnek. Kell, hogy valakit boldoggá tegyek, és az a valaki engem is azzá tegyen... És így, hogy leírom,még nyomatékot is adok mindennek! Lesz munkám, sokkal jobb, mint a régi,és előbb-utóbb lesz majd mellettem valaki, akit úgy szerethetek, ahogy csak tudom,és majd ő is így szeret engem... És meg lesznek azok a bizonyos vágyott biztos pontok is. Hogy ezért hány várost kell még végigjárnom, hányszor kell még költöznöm, nem érdekel. Hajtom az álmaim, még ha hülyének is néznek sokan.
Arra is rákérdeztek pár napja, hogy hogyan lehetek ennyire bátor, hogy csak úgy fejest ugrok mindenbe. Hogy csinálom, hogy nem félek... Nem tudom ezt miből gondolja bárki is. Félek én...sokszor túlságosan is. De úgy gondolom, hogy nem az a bátorság, ha valaki nem fél, hanem ha fél, de mégis megteszi...
Hogy hogy tudok még így is mosolyogni és pörögni, és azt mutatni a világ felé, hogy minden rendben? 1: A világon senki nem kíváncsi a másik bajára, hisz mindenkinek megvan a sajátja. 2: Ha jól érzed magad a bőrödben, minden könnyeben megy... Boldog leszel,és ezzel boldoggá teszel magad körül mindenkit, mert ugye a jókedv és a mosoly éppúgy ragadós, akárcsak az ásítás. 3: Ha valaki miattad elmosolyodik, az téged is jó érzéssel tölt el. Ergo neked is még jobb lesz... Egy "végre mosoly" mindig szebb mint egy "még mindig mosoly" :) Meg amúgy sem hiszem el, hogy kihalt a világból a "csak úgy mosoly" Nem szabad, hogy így legyen. Sokszor hülyének néznek, hogy csak sétálok az utcán, vagy bringázok a városban és mosolygok. De nem érdekel. Ha jól érzem magam, azt miért ne mutathatnám ki? Mert lehet hogy lesznek irigyeim, de amíg ez így van, addig valamit nagyon jól csinálok... :)